Az Acer tajvani gyártója komoly meglepetést okozhat a számítógépes piacon, hiszen a Dell-t megelőzve hamarosan akár a második helyre is feljöhetnek a számítógépes hardvergyártók piacán. Furcsa módon számukra egyenesen kedvezett a mai napig érezhető gazdasági válság és hangulat. Az Acer eladásai ugyanis jóval mérsékeltebb ütemben estek vissza, mint a nagy riválisok esetében. Ez főként azzal magyarázható, hogy ők némileg szabadabban válogathatnak az igazán olcsó alkatrészeket beszállító gyártók között, illetve teljes portfóliójukat tekintve is az alacsonyabb árfekvésű netbook/notebook készülékekre helyezték a hangsúlyt, míg a legtöbb konkurens továbbra is hagyományos személyi számítógépeket kínál a vásárlóknak. Az Acer gépek elsősorban a kedvező ár/érték arányú termékeinek köszönhetik sikerüket, nincs ez másképpen az Acer AS 5732Z-vel sem.

Acer Aspire 5732Z az egyszerű mindenes

"Akár emailezik, a weben szörföl, képeket vagy videókat néz, vagy mindezeket egyszerre, az Aspire 5732Z csúcs processzora egy csapásra megbirkózik mindezekkel a feladatokkal." 

Fenti bekezdéssel találkozunk először a gyártó weboldalán, meg kell jegyeznünk valóban mindent megtett az Acer annak érdekében, hogy egy egyszerű, jól használható mindenes gép legfőbb elvárásait teljesítse. A laptop ajánlható azon felhasználóknak is, akik megszokták a hagyományos PC-k kényelmét, de nem akarnak lemondani a mobilitás élményéről sem. Akik nem szeretnék több havi fizetésüket rákölteni egy számítógépre és azoknak, akik számára a praktikum fontosabb a külsőségeknél és ezzel nem azt állítjuk, hogy Acer Aspire külseje nem állná meg a helyét, de mégsem ezzel a típussal szokás felvágni az iskolatársak vagy a kollégák előtt...

Külsőség:

Mindjárt az elején érdemes kitérni egy a konkurens termékektől eltérő sajátosságra, a billentyűzet ugyanis teljes numerikus padot, azaz teljes értékű billentyűzetet kapott. A numerikus billentyűt megszerethetik azok, akik folyamatosan számokkal (pl. Excel) dolgoznak, szintúgy a könyvelők és egyéb "sok, számolós" tevékenységet végző felhasználó. Szintén remekül használható a touchpad, amely jó helyen van, könnyen kézre áll és megfelelően érzékeny. A touchpad egyébiránt akár hardveresen is kikapcsolható, hiszen sokan munkára továbbra is kizárólag az egeret használják és mivel az Acer egy teljes értékű billentyűzetet kapott, így ez a funkció hasznos lehet a mindennapi munka során. Az Acer AS5732Z mindössze 2 db USB portot kapott, amelyek a gép bal oldalán az Ethernet és VGA port és a mikrofon, illetve a hangszóró csatlakozók között kerültek elhelyezésre. A gép jobboldalán kapott helyet a DVD író/olvasó.

ACER ASPIRE 5732Z


Belsőség:

Az Acer nem egy erőgép, de kifejlesztése során nem is ez volt a cél, hanem az, hogy a mindennapi alkalmazások során barátságos, jól kezelhető társ legyen, amely akár otthonunkban segít be nekünk vagy a munkahelyen lesz társunk: a legfontosabb igényeket csípőből kiszolgálja.

Az Intel GMA 4500m videókártya ugyan nem teszi kifejezetten játékgéppé az Acert, azért elégséges általános felhasználásra. Komolyabb erőforrást igénylő alkalmazások terén (pl. grafikusok számára Photoshop használat) már jelentős kompromisszumokat kell kötnie a felhasználónak. Ezt a döntést sajnálhatjuk is, hiszen ha egy komolyabb NVIDIA vagy AMD grafikus chip került volna bele, akkor akár komolyabb játékok futtatására is alkalmas lenne. Így azonban maradnak nekünk a HD filmek, amelyek lejátszása nem jelent különösebb gondot az Acer számára.

A videóinkat, adatainkat egy 250 GB-os HDD-n tárolhatjuk, amely átlagos felhasználás mellett elégséges tárhely kapacitást jelent, nem úgy az általunk tesztelt gépben elhelyezett 4 Gb-os memória egység, amely több, mint elegendő egy átlagos felhasználó számára. A szokásos notebookba integrált eszközök mellett, mint a webkamera avagy a wifi csatlakozó egy „5 in 1” kártyaolvasó is a rendelkezésükre áll amellyel SD, MMC, MStick, MStick Pro és xD memóriakártyák tartalmát tudjuk beolvasni.

Műszaki paraméterek:


Processzor, Mhz:DualCore T4400 (2200)
Memória, 4 Gb
HDD, Gb: 250 GB
Kijelző:15,6" HDLCD CS (1366x768)
Optikai meghajtó:DVDRW SM
LAN: 10/100/1000
USB:2 db
Wireless LAN: b/g/n 300mbps
Videokártya:Intel GMA 4500M
Op. rendszer:Windows7 HomePrem 64Bit HUN
Billentyűzet:magyar
Egyéb portok:VGA
Poz. eszköz:Touch pad
Kártyaolvasó:5 in 1
Akkumulátor:4400 mAh (Li-ion)
Jótállás:1 év
Webkamera:van
Numerikus billentyűzet:van

Teszteredmények

 

HP EliteBook 6930p

DELL XPS 1640 T65 

ACER 5732Z

Processor integer performance

3579

2984

3029

Processor floating point performance

3000

2466

2518

Memory performance

1718

1829

1749

Memory bandwidth performance

1368

2058

1875

GeekBench  (Pontszám)

2783

2479

2478


(A gépeken úgynevezett tesztelő programokat futattunk le, melyek pontszámokban fejezik ki egy-egy modell konfigurációjának erősségét. Minél magasabb értéket vesz fel, annál erősebb a számítógép teljesítménye.)


Összegzés


Az Acer Aspire 5732Z egy jó ár/értékarányú notebook, amely mindennapi használatra bárkinek javasolható, főként asztali gépről laptopra váltóknak, hiszen kezelése köszönhetően a teljes értékű billentyűzetnek nem igényel különösebb megszokást. Annak, aki sok számítást igénylő irodai munkát végez, netán könyvelő vagy sokat dolgozik Excel táblázatokkal különösen ajánlott remek mindennapi használati eszköz.

A teszthez az eszközt a Laptop.hu Kft. biztosította, az Acer Aspire sorozat gépei megvásárolhatóak itt.