Kezdjük azzal mennyibe is kerül ez a netbooknak tűnő könnyedén hordozható erőgép az a Samsung Q330-as bruttó 230 ezer forint körüli áron kapható, ami ha csak ránézünk, elég borsosnak tűnik a vékony és méreteit tekintve is szinte a netbook kategóriát súroló notebookért. Becsukva amúgy sincs rajta semmi izgalmas, „átlagosan elegáns”. De ne higgyünk a látszatnak, a Q330 számtalan kellemes meglepetést tartogat a burkolaton belül.

Kicsi, de erős
A gép lelkét egy Intel Core i3 350M processzor adja, 4 GB RAM memória társaságában, ami eleve nem rossz teljesítmény egy 13”-os notebooktól. A kijelző LED háttérvilágítást kapott, ettől függetlenül a minősége nem kiemelkedő. Ha a megfelelő szögből nézzük, akkor csodálatos, élénk színei vannak, de amint egy kicsit is elmozdulunk az optimálistól, rögtön elkezd fátyolosodni a látvány. A dolog nem olyan zavaró, mint amilyennek így leírva tűnik, de azért nem is sorolható az előnyök közé. Ráadásul enyhén tükröződik is, bár ez munka közben szerencsére egyáltalán nem zavaró. A képernyő maximális felbontása 1366x768 pixel.

 

 

 

 

A megjelenítést illetően sokkal kellemesebb, hogy az Intel HD gyorsító mellett egy erősebb, NVIDIA 310M grafikus vezérlőt is használhatunk. Filmekhez, hétköznapi alkalmazásokhoz bőven elég az Intel vezérlője, de ha játszani támad kedvünk – amit azért egy i3-as processzorral szerelt gépen már nyugodtan megkockáztathatunk -, jól jön az NVIDIA is. Persze ez sem egy brutális erejű valami, de a legtöbb mai játékot simán elviszi, legfeljebb nem a csúcs beállításokkal. Hasonlóan a korábban bemutatott MacBookhoz, a Samsung notesze is képes automatikusan váltani a két videovezérlő között, így ha nem kell erő, az energiatakarékosabb Intelt használja, ha pedig kell a plusz kakaó, akkor átvált a 310M-re. Persze mi magunk is dönthetünk a dologról, sőt listába szedhetjük, hogy melyik alkalmazásnál mit használjon a rendszer. Mindent összevetve tökéletesen használható munkára és szórakozásra egyaránt, az előre telepített Windows 7 Home Premium előírásszerűen fut rajta, akárcsak az alkalmazások (nyúztam rajta PS-t, játékokat, Office 2007-et stb.). A 320 GB-os merevlemezen pedig bőven elfér minden, amire szükségünk lehet útközben.

Csatlakozási lehetőségek és használat
A vékony gép csatlakozók tekintetében is jól teljesít, találunk rajta HDMI csatlakozót, 3 darab USB-t (2.0), beépített SD, SDHC memóriakártya olvasót, LAN csatlakozót, VGA kimenetet. A füles és a mikrofon csatlakozók sem maradtak le.

Érdekesség, hogy az USB portokkal – a funkció bekapcsolása esetén – akkor is tölthetünk eszközöket (például mobiltelefont), ha amúgy a gép éppen ki van kapcsolva. A gépben találunk egy 1,3 megapixeles webkamerát, DVD-írót, amelyek talán nem annyira szokatlanok, annál izgalmasabb viszont, hogy gyors, 802.11n-es wifit és 3.0-s (!) Bluetooth-t is kapott. Szóval a gyors vezeték nélküli internetezés abszolút nem gond vele. A wifi aktív állapotáról külön kis kék LED tájékoztat, a ki- és bekapcsolására viszont az Fn + F9 hivatott.

A billentyűzet a manapság megszokott, laposabb fajta, amit én nagyon megszoktam az elmúlt évek MacBook használata során, de a Samsung kiosztása elsőre irgalmatlanul szokatlan volt, szinte folyamatosan melléütöttem. Kis gyakorlás után viszont megbarátkoztunk egymással. Mellesleg a billentyűzete nem lötyög, tökéletes a nyomáspont, az anyagválasztás, ami az egész gépre jellemző úgy általában is. Teljesen jól összerakták. Ebben a méretben a külön numerikus billentyűzet értelemszerűen nem fért el.

Szépen beállíthatjuk, melyik programnak van szüksége az erősebb vezérlőre
Szépen beállíthatjuk, melyik programnak van szüksége az erősebb vezérlőre

A „tapipadot” szintén szoknom kellett, mert bár a legtöbb notebookkal ellentétben ez végre rögtön reagál és nem tapad (eddig úgy voltam vele, hogy az Apple-n kívül senki nem képes kényelmesen használható touchpad integrálására notebookba), de ha lendületesen matatunk rajta (vagyis felemeljük az ujjunkat a mozdulat közben), az egérkurzor egyszerűen tovább megy még néhány pixelt a képernyőn, a lendület mértékétől függően. Eleinte zavart a dolog, de miután megszoktam, kifejezetten megszerettem a funkciót, mivel így egy határozottabb mozdulattal azonnal átvihető az egérkurzor képernyő egyik sarkából az átellenesbe. Ráadásul egyszer sem élt önálló életet, csak azt vette kattintásnak, amit valóban annak is szántam (engem őrületbe kergetnek a gyengébb gépek túlérzékeny tapipadjai). Szóval az első pillanatok nyűgei után a világ legelégedettebb felhasználójaként dőltem hátra a fotelben, és vettem – valóban – használatba a cuccot.

Szórakozáshoz is kitűnő, akár családi videókat is vagdoshatunk rajta, de filmnézéshez is megvan benne mindent (a HDMI csatlakozó külön öröm). Egyedül a beépített hangszórók minősége tűnt kissé gyengének.

Szoftverek
Ha valaki a jól összerakott, erős, mégis kényelmesen hordozható hardverért még nem adna  ki önmagában 230 ezret, annak érdemes hozzá számolni a géphez kapott szoftvereket is. Mint már említettem, előre telepítve kapunk egy 64 bites Windows 7 Home Premium rendszert, McAfee vírusirtót, egy halom Samsungos és egyéb segédprogramot a kényelmesebb konfiguráláshoz, Cyberlink szoftvereket (DVD Suite csomagot, YouCam effekezőt a webkamerához), és Microsoft Works csomagot.

Extra szoftverek
Extra szoftverek

Amúgy szintén előre telepítve találunk egy Office 2007 próbaverziót is, ami ugyan hozzáadott értéknek nagyjából nulla, de legalább azonnal használatba vehetjük mozgó irodaként is a gépet, később pedig ott a Works, vagy esetleg egy ingyenes OpenOffice.org, ha mégsem ruháznánk be a Microsoft irodai csomagjára. Kapunk még egy játékcsomagot is (próbaverziókkal), hogy a géppel való ismerkedés első pillanati felejthetetlenek legyenek.

Összegzés
Mindent egybevetve a Samsung Q330 nagyon meggyőző kis masina, igazán gyenge pontja talán csak a kijelző  minősége, de ha mindig megfelelő szögből nézzük, ez sem zavaró. Mivel a súlya 2 kg alatt van, bátran magunkkal vihetjük akár gyalog is, kis méretének köszönhetően szinte bármilyen táskában elfér. Kényelmesen használható, gyors, megbízható és jól összerakott kis gép. Használat közben nem különösebben melegszik, és ha nem játszunk vele, akkor akár 6 órán keresztül is lehet esélyünk internetezni, irodai munkákat elvégezni. Összességében az a véleményem, ha valakinek egy jól hordozható virtuális igáslóra van szüksége Windows alapokon, a Q330 megéri az árát!